Ahogy rakosgatom a kis darabokat az agyamban, arra koncentrálva, hol is kezdjem, mit is tegyek, hogy jobb emberré váljak, rendre összedőlnek az oly szép gondolati játékkocka építményeim. Mert annyi jó ötletem van, és – ó jaj! – annyi mindenben lehetne (kellene) megváltoznom, hogy azt sem tudom, mi legyen az első lépés.
Nagy változásra készülök, remélve, hogy ha tudatosan jócselekedet-gyártó biológiai egység leszek, akkor a gondolataim is megszépülnek. Emlékszem, egyszer régen már kipróbáltam ezt, és akármilyen hihetetlen, de működik!
A nagy változásra való készülődés azonban nem jelent egy azonnali nagy lépést. Kicsi lépéseket tervezek, csak amolyan kapirgálós-óvatos tyúkosat, mert a tapasztalat – és a még mindig frusztráló hitetlenség és önbizalomhiány – azt sugallja nekem, ha túl nagyot akarok egyszerre felmarkolni, el fogok bukni. Ezért úgy döntöttem, kezdésnek naponta egyszer jót teszek valakivel.
Ez olyan bagatell dolognak hangzik, de ha a cserkészeknek megfelel, egyelőre nekem is. Ennek az ifjúsági szervezetnek ugyanis az az egyik alapelve, hogy a napi jótett nagymértékben hozzájárulhat a világ jobbá tételéhez. Tekintve, hogy a wikipédia szerint 2007-ben nagyjából 38 millió cserkész tevékenykedett szerte a világban, van valami a dologban.
Tehát, első lépésként napi egy jótettet tervezek. Definiáltam magamban: jótettnek az minősül, amikor úgy teszek meg valamit (valakinek), hogy közben lemondok a saját kényelmemről, akaratomról. Az önmegtagadás jó mókának ígérkezik – egyelőre.
És még valami. Böjte Csaba A szeretet bölcsője című könyvében arról (is) ír, hogyan képzeli el a szeretetet. A szeretet az egyén körül koncentrikus körökben terjed, ezért elsőként azoknak tudunk szeretetet adni, akik a legközelebb állnak hozzánk, mind érzelmi, mind fizikai értelemben. Vagyis, nincs más hátra, minthogy kimondjam: a kezdetek-kezdetén napi egy jótettet szeretnék véghezvinni, és szeretném, ha ennek jótékony hatásait a velem egy háztartásban élő családtagjaim élveznék leginkább. Ez három embert jelent: a férjemet, a gyerekemet és magamat.
Elhatározom, hogy ezen a héten én fogom megfürdetni este a gyerekünket (a férjem helyett, hadd pihenjen), a gyereknek a sokszor összecsapott 3 perces mese helyett igényes és hosszabb mesét olvasok elalvás előtt, magamnak pedig engedélyezek egy kiadós esti szkájpolást az ezer kilométerre lakó barátnőmmel.
Ó, csak legyen elég erőm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése